respect inspiration

felbasz

..hogy hülyének néznek.

respect inspiration

már nem is érdekelnek a z eltűnt régi bejegyzések...

kicsit olyan ez a blog,mintha gyászolna egy másik embert. valahol így is van. bár annyira azért nem volt másik ember.. csak egy része. a humorom a régi :))

Sok új dolog van. Sokminden semmivé vált. pl az emberi kapcsolataim. na, azt sikerült megsemmisítenem. Sok barát eltűnt. Van akivel szünetelünk, van akivel nem is tudom mi történik, van akivel teljesen eltávolodtunk, de mégis a helyén maradt. Ó és van a család. Na, hát légyszi, ha elfelejteném,szóljatok,hogy ezt a szót tök feleslegesen raktározom a szókincsemben.

Ugye anyámról ne is beszéljünk,mert hiába vele találkozok a legtöbbet mostanság, ő soha az életben nem fog igazán közel kerülni hozzám.soha.

A hugaimat továbbra is tagadnám. Kedves Beatrix igyekszik elballagni az általános iskolából... vagy inkább az általános iskola igyekszik,hogy elballagjon a Beatrix? inkább. Totál közöny a csaj. És hiába próbálok rá hatni, csak olyat tudok mondani,amit már hatvanszor elmondtak neki mások is, és pont leszarja. Illetve, nem tesz ellene semmit. Mert nincs motiválva. Mi is motiválná? Azt se tudom engem mi motivál...

Apu nincs,és nem is lesz soha többé. Igazából akkor se volt,mikor élt, de egyre inkább úgy érzem,hogy ő volt  a legbecsülendőbb emberi roncs az életemben.

Mama már elég régóta nem szídott feltűnően.Nem kurvázott, és nem is szónokolt ellenem semmit. Sőt, a szobámba se ment be, így nem basztatott. Viszont ha kukoricasalátát csinált ebédre, vagy krumplisalátát,mindig csinált nekem hagyma nélkülit. :) Az viszont nem nagyon ütötte szíven,mikor közöltem,hogy elköltözök. Idézem: "jólvan fiam." Nem mondom hogy nagy sokkot vártam, igazából nem tudom mit vártam, de ez a  közöny,mintha azt mondtam volna kiszaladok a boltba, egy kissé arcon csapott.

Ja igen,merthogy elköltöztem. Tatival a végsőkig húztuk a dolgot. Nem volt túlságosan felfogható neki,mit jelent a heti négyszer  12 óra. Magamra sincs időm emellett,nem hogy másra. Keveset találkoztunk,eltávolodtunk. Bár ez már András megjelenésekor elkezdődött,hiszen lett másik spanja,akivel együtt cigizett,meg blabla, de ugye,az,hogy keveset voltam otthon, az is eléggé megnehezítette a kapcsolatfenntartást.... persze szerinte azért mert csavarogtam. A szobám meg kupis volt. igen, nagyon,és engem is zavart már, de se időm,sem energiám nem volt a rendrakáshoz. Na, ez a tény, totál felfoghatatlan volt neki. Próbáltam elmagyarázni,hogy azt a kevéske fennmaradó szabadidőt szívesen tölteném a magánéletemmel,meg magammal,meg ugye a hugomékhoz kellett mennem,meg bőrgyógyászhoz,meg fogorvoshoz se jutok el soha, de nem. Egyszerűen elfogadhatatlan volt. De már ő is eljutott oda,hogy mamának mondta,nem beszél velem inkább,mert úgyis összeveszünk. Mondjuk ha kizárta volna a szobám témát a leltárjából, akkor nem lett volna gond, de hiába. Bár a végén már a családi élettel volt problémája.Merthogy papolok a családról,közben reggel érek haza,és délután is alszok. Hátja, szégyellhetem magam,hogy egy éjszakás műszak után alszok...Meg úgy különben is, nálunk mi is lett volna a családi élet? Merthogy együtt kajálás közben is a tv-t kellett bámulni, ha beszéltem,mindenki a végét várta, sőt, ha átmentem hozzájuk tv-zni, akkor is azt a kérdést kaptam,hogy az én szobámban nincs tv? Az egyetlen dolog ami közelebb hozott minket, az a részeg nagymama földről való felszedése volt. De nembaj. Legyek én a szar alak. Közben könnyes szemmel hallgatom,ahogy másokat azért basztatnak,mert nem mennek a nappaliba beszélgetni a családdal. HÁH!

Szóval egy nap jött az üzenet, hogy 2011.11.28, Attila rendet rak! Mamától meg a másik, hogy óó Attila azt mondta bezsákol mindent,és kidobálja! 12 óra erőltetett kedveskedés után,unok már erre hazamenni. Végső elkeseredettségemben levelet írtam szeretett nagybátyámnak, hogy megértessem, munka,és suli (?!) mellett élni szeretnék. tudjátok, nevetni,szórakozni, szeretni,szeretve lenni, ilyenek. A4es oldalt szántam erre, ebből vajon mit sikerült átadnom?... azt,hogy ha kérnek tőlem valamit, én sajnáltatom magam. És miafaszt képzelek magamról,hogy csak nekem szar az életem. Szóval feladtam. Befejztem,és hálásan köszönve minden eddigi közreműködést, közöltem,hogy cuccolok. Mert ha ennyire nem érthető, a dolog, akkor felesleges ezzel próbálkozni. Kedden volt egy hete,hogy elköltöztem. Annyit kértem még, hogy a cuccaim egy darabig hadd maradjanak, részletenként tudom csak elhordani.

Ja,és persze telefonon kaptam ám üvöltözést,hogy rám nem lehet számítani,és mégis mit képzelek magamról.Mindezt a harmadik munkanapomon,amit azért sűrítettem be,hogy ő a hétvégére el tudjon menni Ausztriába,én meg vigyázzak a kutyára. Mikor pedig erre felhívtam a figyelmét, finoman (üvöltve) közölte,hogy akkor nem is kell, és bezárja a lakást a picsába, a kutyát meg elviszi magával.Másnap azért mondtam mamának,hogy Ati ha mégis igényt tartana a hétvégére (ismerem már...) akkor küldjön sms-t. Meg is jött a kedves, akkor gyere légyszíves, majd minden nap hívlak,hogy minden rendben van e,köszi.-sms. Mondjuk nem tudom miért hívott,mert mily meglepő, a kutya mindennap jól volt,és nem csinált mást,mint evett,aludt,játszott,pisilt kakilt,én meg nem voltam túl kommunikatív.

Azóta amúgy személyesen nem találkoztunk.Szerencsére akárhányszor voltam ott cuccokért,vagy nem voltak otthon,vagy pont  a kertben cigiztek. (sunnyogtam,ja.izgivolt.)

És akkor ami visszajött anyutól (merthogy Attila őt kezdte el ostromolni, feltételezem azért, hogy minél többen igazolják mekkora szar vagyok) : én terrorban tartottam őt,azzal,hogy elköltözök (tudtam én,hogy terroristának születtem) ; állandóan csavargok (egy pult mögött,mert az olyan kurvamenő); reggel hazaérek,és még délután is alszok,közben a családról papolok(pofátlanság,12 óra meló után) ; tanulatlan pincérnő fogok maradni( no comment. amúgymeg pultos vagyok) ; kitakarították a szobám, gumikesztyűvel (ezekszerint valószínűleg leprás vagyok, nomeg ennyit arról a kérésről,hogy hagyják békén a cuccaim,amíg elhordok mindent...); ó és nem fizettem be valamilyen vízszámla különbözetet (ez még az én tudatomban is egy hatalmas kérdőjel.); ja,és ő rontotta el azzal,hogy elkényeztetett. (annyira el voltam kényeztetve,hogy 19 évesen el is mentem dolgozni,mert mint azt már említettem,kurvamenő.) Így hirtelen ennyi.

Összefoglalva, jelenleg ő a legundorítóbb ember aki így momentán eszembe jut ezen a Földön. Akkorát csalódtam,amit el se mertem volna képzelni,és talán nem is fogok soha többé... És vicc,hogy valaha példaképemnek tekintettem. És nem azért,mert nem könyörgött,hogy ne költözzek el. Hanem azért,mert ilyeneket csinál,és mond rólam. De lehet én találkozok furcsa emberekkel, akiket elgondolkodtat, 19 évesen miért megy egy lány suli helyett dolgozni,hogy albérletbe mehessen,és közben azon agyaljon,hogyan végezze el a kiszemelt szakmáját...

Mindemellett,élvezem,hogy végre egy üres lakásba megyek "haza". Kíváncsi vagyok meddig. Vajon mikor fog rámomlani az egész világ, és tudatosulni, hogy kibaszottul egyedül vagyok, és most már semmilyen értelemben nem támaszkodhatok senkire?

Mindenesetre, előbb patkolok el,vagy megyek Dubaiba kurvának, minthogy visszamenjek bármelyik előző otthonomba is...

oO

Eltűntek a bejegyzéseim Oo

loveme

She won’t call you, you have to call her. She won’t come talk to you, you should go talk to her. She’s not going to let you act stupid and pretend she likes it. You should just be around her. When you’re with a group of friends, she isn’t going to run into your arms no matter how much she wants to. You need to come up behind her and wrap your arms around her, and let her friends get jealous. She loves you more than you can imagine, no matter how much she doesn’t show it. But you boy, you need to show her how much you love her. So she isn’t afraid to show it back.

family portrait

Amúgy is az utóbbi időben a veszekedéseinknél témába jött,mennyire nem élünk családi életet. Ezt fogtuk arra, hogy ő dolgozik,én bulizok, vagy alszok,vagy most már én is dolgozok,ugyebár. Nem is olyan régen, szóba hozta egy régi barát, hogy még mindig együtt járunk e Tatival vásárolni,hajnalban, ahogy az régen szokásunk volt..kitérő választ adtam, ami kicsit hajazott a hazug igenre,majd gyors téma terelés. Tegnap le is csaptam az alkalomra,elmentem velük vásárolni. Merthogy ugye most már velük van. De ez nem szokott problémát okozni, hisz hárman is jól el szoktunk beszélgetni...legalábbis anno még sikerült.Az együtt vásárlás eredményes volt,mert vásároltunk,illetve, maradjunk annyiban, hogy Tati vásárolt,mi Andrással meg ugyanabban a bevásárlóközpontban voltunk....Ma reggel bepróbálkoztam egy reggeli traccspartival,míg én kakaót iszok,ők meg cigiznek..hát, nem tartott túl sokáig. Mire megittam a kakaót (pedig  nem ittam lassan) addigra ők már elpöfékelték,majd besurrantak. Benn is próbálkoztam, András lerázta a poénom, és ennyivel le is zártuk a beszélgetést,Tatit pedig a szokásos jól bevált módszeremmel teszteltem, belekezdtem egy sztoriba,majd mikor neki kicsit másra kellett figyelni,majd újra rám (kellett volna) nem folytattam a sztorit, csak hallgattam. Normális esetben, a másik fél ilyenkor rákérdez, vagy szól,hogy folytassam. Kivéve persze ha nem figyel,vagy éppenséggel leszarja a csattanót,vagy bármiféle folytatást. Természetesen az utóbbi történt, így fogták magukat, és elhúztak egy hétre. Amit velem tegnap közöltek. (Asszem kb ennyi volt mindaz amit beszélgettem velük aznap..) Végülis, azért rendes tőle, hogy legalább mikor mondtam,hogy elköltöznék, úgy tűnt,mintha érdekelném. Najó,tudom,hogy érdeklem, és stbstb. De baszki, most akkor hol a családi légkör? És próbálom ezért nem az Andrást okolni, de nem megy. Egyszerűen már van egy társa,akivel beszélgethet,és kimozdulhat. Én nem kellek.Csak mint kutya és vagy mama vigyázó. De végül is, tök jól elbeszélgetek én magamban is..nameg a kutyával. Hozzá bezzeg, mindenki állandóan beszél.

Hideg,vagy meleg tejjel adhatom?

Igazából elszoktam az írástól. Mert nincs időm/energiám rá.Pedig szeretem csinálni. Szeretem leírni a gondolataimat. Csakhogy itt kezdődik a baj. Már gondolkodni sem szoktam.Igen. Egyszerűen nincs időm gondolkodni. Ha netán mégis akad egy kósza gondolat, azt gyorsan elhesegetem, mert capuccino  édesítővel,hideg tejjel,vagy az emlékeimet kell összeszednem amit egy aktuálisan jelenlevő barátnőnek kell elmesélnem. Mondhatni, ők a két lábon járó blogjaim.Csak ők is inkább élménybeszámolót kapnak,semmint olyan gondolatokat,mint amik régen cikáztak a fejemben akár nap mint nap…Az Elmélkedéses rovatom,pókhálós!És ez elszomorít. Van hogy csak simán nincs energiám törődni ezekkel a kósza valamikkel.Inkább alszok,vagy csak szimplán szenvedek az álmosságtól, vagy Szex és New Yorkot nézek,mondván addig se gondolok  a pénztárgépre, de az is arra emlékeztet,hogy én szeretek írni. Sőt, annál is jobban szeretem a gondolataimat,amiket leírok. Szeretek gondolkodni. Most is  például egy adag Sex and the City (fuck off,szóismétlés) után alvás helyett,ezt firkálom. És csak max holnap (ma) reggel  (délben) fogom bánni, ha nem bírok felkelni,hogy tükörsimára borotváljam a strand alkalmából a lábam.

Ha mindig lenne nálam egy laptop, és egy pause gomb, akkor mindig lenne időm minden kis gondolatcsírát kikelteni,és leírogatni. Vagy legalább lenne olyan kis hang a fejemben,mint a sorozatokban, amik elmondják a kis gondolatom, majd esetleg automatikusan felkerülne ide. Csak itt is az a bibi,hogy van,hogy még erre a hangra se lenne időm figyelni, két presszó kávé között…Nem sajnáltatni akarom magam,hogy jajj szegény pultos lány megszakad a munkában, csak tényleg, kár,hogy a munka az elmém rovására megy.

Ja és akkor jön a fontos kérdés: Akkor most el fogok butulni? Mert néha azért úgy érzem.

kicsit megkésve, de...

úgy döntöttem, pótolom az eddig elmaradott postjaimat. mindent belesűrítek egybe,úgyhogy remélem a freeblog azért elbír vele(m).

Grenoble

Visszamennék. De ezt csak akkor jött,mikor már ithton voltam egy ideje. Pedig hát...lehetett volna jobb is. Eleve első körben összebalhéztam a kísérőnkkel,aztán végig ment a feszkó,hogy nem lehetek eleget egyedül. és szabadon.felfedezve a várost. a hegyeket. mert ezek voltak a legfontosabbak. kárpótoltak mindenért. gyönyörűek voltak. vissza kell még egyszer mennem a hegyeimhez. :)

Mégjobb lett volna,ha tudok beszélgetni az emberekkel.Mert voltak olyanok,akiket szívesen megismertem volna, dehát...a magyar manapság nem egy népszerű nyelv....

Ami viszont érdekes, hogy ott nem tűnt fel, csak itthon tudatosult,hogy még ígyis,mennyire közösségi volt az egész. Varázsos volt, ahogy úgy éreztem én,és ezek az emberek,mind összetartozunk. Itthon? Nem sokszor van ilyen érzésem...Kár,hogy ennek ott nem tudtam örülni. Arról nem is beszélve,hogy ott még nem tudtam,hogy talán életemben utoljára, vagyok ennyire közel a színházhoz, és egy színházi fesztiválhoz... vagy ha nem is utoljára, de jó hosszú időre leestem erről a szekérről...

És itt jön a következő.

Kirugtak.

Na jó. Nem kirugtak,inkább szépen kedvesen,leépítettek. Itthoni banda kitalálta,, egy két héttel az utazás előtt, hogy új darabot csinálunk. Ez eddig tök jól hangzott. Az is, hogy ők majd összerakják miközben én Franciahonban vagyok, majd egy hét alatt betanulom. Kicsit féltem attól,hogy ez majd a szerepem és feladatom rovására megy, így majd épphogy kétszer elmegyek a színpadon,meg mondom három mondatot, fel is ajánlottam,hogy ha ez,akkor inkább semmi, de azt azért nem hittem volna, hogy ez így lesz.Tényleg nem. Több éve vagyok ebben az egyesületben, mindig,mindenben számíthattak rám, az életem része volt, és erre csak így, simán..leépítettek... Úgy volt,hogy ha hazaérek, rögtön minden nap próba,meg minden, és így majd biztos simán menni fog. épp hogy hazaértem, felhívtam a rendezőt,hogy na,hányra menjek, majd mosolygó hangon megkaptam, hogy hát sajnos, olyan jól összeállt most így a darab,hogy már nem tudnának beletenni... aha.. oké. érthető.rendben.hangzott a válasz. de kibaszottul nincs rendben. attól fosztottak meg, ami értelmet adott az életemnek. ami mindennél fontosabb volt, és olyanok, akikre nem is számítottam volna. egyik pillanatban még büszke voltam,hogy megállom két színdarabban a helyem, két nagy egyesületben, mire egyszercsak az egyikből kiraknak, a másik meg megszűnik.és nem, ez marhára nem segített azon az érzésemen, hogy nem vagyok elég jó.persze nem csak engem építettek le, kit szebben,kit csúnyábban... még három embert is. de őszintén szólva, ez kurvára nem vígasztal. Így hát, 10 év után, a színpadot, pultra cseréltem.

Merthogy, munkába léptem. Igen,olyan hivatalos, becsületes munkába. Pultos vagyok, egy Bárban. Jajám. Mondjuk, itt is színészkedek eleget,mert ez a mézesmázos modor, már az agyamra megy. De úgy tűnik jó vagyok. Érdekes, itt mindenki  idősebb nálam, de mégis, annyir érzem a közösséget. Olyanok, mint egy naaagy család. Vagy valami hasonló. Bár kissé piszkálja a kisebbségi komplexusom, de kibírható. Emlékeztet az egész egy sorozatra... biiztos hogy volt valami ilyemsi sorozat. Abban is volt szálloda, meg bár, biztos vagyok benne. Még az is rémlik,hogy tengerparton volt, de ez már nem biztos. Na mindegy. Amúgy van egy durva megfelelési kényszerem itt, de talán még a javamra fog válni...

És akkor jöjjenek a csapások. Előként, hadd említsem meg,hogy apu sírjánál, nem is emlékszem mikor voltam utoljára, és milyen eszméletlenül hiányzik. Ó,és ha valaki azt hinné,hogy majd az egész napomat az évfordulón a sírjánál tölthetem, egy kis békére(vagy valami bármire) lelve, az téved,merthogy az egész napomat megkeserítheti majd a hagyatéki tárgyalás. Most komolyan,milyen izléstelen rendszer ez,hogy pont  a halála napjára tűzik ki a tárgyalást?? És igen, tudják,hogy akkor halt meg,mert a levélben még oda is van írva zárójelbe a neve mellé. Nem hiszem el,hogy ez csak engem zavar....

Csapás2. Elvesztem. Mármint, tudom,hogy gyerekes fasság, de basszus, nem látom halvány reményét sem annak, hogy én valakivel kapcsolatot létesítsek.Mármint olyat. Tudom,én vagyok Ms.Nekemnemkellkapcsolat, de baszki, minden ilyen ember titkon vágyik arra,hogy belép majd a Valaki,aki leveszi a lábáról,az már más kérdés,hogy nagy eséllyel nem hisz benne. És miért nem hisz? na miért? Hát azért,mert ha véletlen van is valaki a kis titkos gondolataiban, akit esélyesnek találna erre a feladatra, az meg aztán naná, hogy ügyet sem vet rá...(vagy olyan részeg,hogy másnap nem emlékszik megbeszélt "találkájukra")Hogy miért nem lépek én? Ezt már egyszer leírtam. Én nem szedek fel senkit.Én hagyom, hogy felszedjenek, és max adom a bíztató jeleket.

Szóval most ez a szitu. Bármi történjen,várom a kis Szekszárdi hétvégémet, hogy feltöltődjek,és főleg hogy ne erre a helyre (munkahely=Fortuna) gondoljak,mert már durva, hogy a pénztárgéppel álmodom,és mennyiszer kapom magam azon, hogy az jár a fejemben, itt mi is történik/történt/történni fog.Elég idegesítő...

egyszerűen nem bírom feldolgozni

majd keresni fogok egy kifejező zenét,vagy képet

mert ezt szavakkal leírni lehetetlen. egyszerűen ez az ember a semmiből át tud fordulni egy vérbeli faszfejjé. de olyanná,amit ha látsz a tv-ben egy filmben,legszívesebben szembeköpnéd. és így derült égből villámcsapásként,átfordul,szép lassan. abnormális.

és most itt ez a szaros utazás amivel tud zsarolni. és igazából megcsinálnám,hogy szarok rá,mondván a lelkiismerete nem engedné,hogy megfosszon egy ekkora élménytől,de baszki,mi van ha mégis? és másik emberek munkájával játszom. ami nem vicces.

és akkor megkérdezi valaki miért akarok elköltözni,mikor ilyen kurvajó helyem van itt. hát valóban. kurvajó. akinek ez megéri, azzal cserélek. üzenetben jelentkezzen.

breaking news: csak úgy,bökkenő mentesen.

a cím ötlet emmától (akinek sosem tudom eltalálni a színét,pedig már sok éve azt nézem....)fogant valószínűleg,mivel nála olvastam legutóbb az angol részt.(nem nézek CNN-t)

Ha egy normális ember elmegy cirkuszba, azt az állatokért,meg a lélegzetelállító mutatványokért teszi,ugye? bizony. és az igazán normális ember, ezzel az élménnyel is megy  haza. na. mikor voltam én igazán normális?

soha.

Elolvasom »

19 év alatt....

...egyetlen egy normális szülinapi mulatást nem sikerült összehoznom.

Mert ugye ha valakinek szülinapja van, akkor azt meg szokta ünnepelni.Ilyesmi két féle képpen lehetséges: pl ünnepelhet az ember a családjával. kis összejövetel,eszem-iszom, nevetgélés, beszélgetés. na most ez az én családomban kb 8 éves koromig működött, most már maga a család kijelentésben is vélek felfedezni némi problémát, ugyanis a Borsos família közel 10 éve diszfunkcionális, és úgy tűnik,ragaszkodik is ehhez az állapotához. Tehát marad a másik lehetőség, azaz a baráti társaság,haverok,stb. Na, hát háziszülinapi bulim, soha életemben nem volt,amire meghívhattam volna bárkit is, de túlléptem ezen a traumán 16 évesen,amikor ugye megismertem a Parkosokat, akkor, a 17 szülinapom úgy alakult,hogy sikerült kb 6 emberrel kinn iszogatni parkban,majd hideg lett,és hazamentünk... gondoltam,majd a 18, mégiscsak nagy durranás. nos, 18.szülinapom napján otthon ültem, senkinek se volt pénze, se kedve, se semmi bármiféle bulihoz, így spontán kiruccantam Szekszárdra, lerohanva az ott békés,szokásos hétvégéjüket töltő embereket, és próbáltam elhitetni magammal,hogy igen,ez az én szülinapom,majd ott ragadtam,ezzel még kellemetlenségeket is okozva szerencsétleneknek, úgyhogy, kis idő múlva azért sikerült belátnom,hogy ez se volt az, amit az unokáknak büszkén fogok mesélni... Idén,kicsit felkészültebb voltam, 3 napot biztosítottam arra,hogy legalább összesítve talán el tudom érni azt a szintet,amire azt mondom bólogatva,hogy na, megünnepeltük. Nos, a csütörtök,egy ritkafos,fárasztó nap volt, így az utánakövetkező másfél órás buli nem sok mindenkit lepett meg..pénteken,bár már eljutottunk odáig,hogy többen tudták,én most ott a szülinapomat ünneplem, a hangulat valahogy nem volt magával ragadó. nem vártam én tortát meg lufikat, csak legalább egy koccintást,mondjuk..hát, nem is részletezném inkább,hogy mi lett ehelyett. Aztán eljött a mai nap, amire egy hete készülök, gondosan eltervezve mindent, és sehol egy árva lélek, aki azt mondaná, gyere baszki, bulizzuuuunk. Szóval, itt ülök, egy nappal a 19. születésnapom előtt,és kurvanagyot hazudnék, ha azt mondanám, nem érzem magam bitangpusztulatosan szarul. Asszem levonom a konzekvenciát, és jövőre megpróbálom még magam elől is eltitkolni a születésnapom.

nem tőlük irigylem... magamtól hiányolom..

voltam egyszer egy filmben.

ennek következtében azóta is van,hogy néhányan meghökkenve megszólítanak,hogy héé nem te voltál benne abban a filmben? ami elég jólesik az egomnak. akkoriban a rendező azt mondta, hogy a következő droggal kapcsolatos kisfilmben is számítanak rám. ennek eléggé örültem.

de nem rég kiderült,hogy hát most új emberekkel szeretnének együtt dolgozni, ezért régi színjátszós társaim kerültek a dologba. Aminek tök örülök,meg tényleg, kedvelem őket, és tényleg örülök neki, hogy ők is résztvesznek ilyesmiben,meg minden. csak egy a bibi. hogy ez megint felébresztette az én kis barátocskám, azaz a kisebbségi komplexusom, és megint csak az van bennem,hogy mert én nem vagyok elég jó. tehát nekem nem az a bajom,hogy ők is részt vesznek ebben, hanem az,hogy én nem.

ideje lenne a kisebbségi komplexusomnak is valami rövidebb,találó nevet adni...

másnap?

vajon  én észreveszem magam,ha olyan vagyok,amilyet nem bírok elviselni másik embereken?

ezen kell gondolkodnom hajnali 9kor, bitangpusztulatosan másnaposan. (vagy megint az a vírus?fuck.) no comment...

slussz poén, hogy délután kondiba megyek. DE ÍGY??!

ja amúgy gondoltam elmúlik a hányinger ha lefoglalom magam valamivel,ezért gondoltam írok ilyen félvállas bejegyzést is,mert az úgyis régen volt. Kicsit átment a blogom zsanett dühöngőbe. Bár a legutóbbi orbitális veszekedésünk után tatival,megálltam,hogy blogoljak. Valószínűleg azért,mert RDT-re rohantam..

Apropó, RDT. Szóval megérdemli a dolog,hogy lenyomata legyen. Múlt hétvégén került megrendezésre a Regionális Diákszínjátszó Találkozó. Itt. Nem itt szokott lenni, de most Pécsre került a sor. Nem voltam idén pályázó darabban, hanem a szervező brigádban voltam benne, tehát vacsoráztató és jegyeladó,illetve rohangáló mindenesként, péntektől vasárnapig,kora(!) reggeltől késő estig benn kellett volna lennem. Azért kellett volna,mert nem voltam végig ott, és nem azért,mert egy link alak vagyok. Sőt. Akkor volt az FTLF azaz a Festival de Theatre Lycéen Francophone, ami szó szerint valami olyat jelenthet,hogy színházi fesztivál a frankofon fesztiválon belül, vagy  valami ilyesmit, de a lényeg, hogy a Francia Diákszínjátszó Találkozó, ahol én szereplő voltam, meg besegítettem a szervezésbe,mert hát hamár az az egyesület szervezte, akiknél színjátszózom,akkor segítek,meg szimpatikusak az emberek,jó a hangulat,és hát,ilyenek,meg egyebek.(...sose tudni ki googlezik egyszer ide...) Meg kell jegyeznem azt az apróságot, hogy amúgy én nem tudok franciául. Szóval, a merci-nél kb kifújt a tudásom, de úgy hozta a sors,hogy bekerültem a franciásokhoz, így nekem leginkább az lett a kihívás,hogy eljátsszam,hogy tudok franciául. És jelentem, sikerült! Mindenki elismerte,hogy ha nem tudták volna,észre se vették volna,hogy nem beszélek franciául.Még a francia anyanyelvű tanár is azt hitte, a sulijukba járok, csak sose látott.höh. Mondjuk, nem volt nehéz az a 8 mondatocskám, de azért hadd legyek már büszke magamra,na! Ja,és azért azt is megjegyzem,hogy megkapta a darabunk az első helyet a fesztiválon, szóval bár nem rajtam múlt, de azért kijelenteni,hogy egy nyertes darabban voltam,úgy,hogy életemben először szólaltam meg normális francia mondatokkal, az eléggé menő.nem? de.

na akkor más.... (közben kezd körvonalazódni bennem a tudat,hogy inkább vírustól vagyok rosszul,mint a tegnapi piától. legalábbis,még sosem reagáltam így egy kis whiskey-re..) ja igen, a másik témánál tartottam, de közben már nem is tudom,hogy le akarom e írni. Lényegében most egész jól vagyok. Valószínűleg az a kis pofon volt az oka. Azt hiszem felfogtam,hogy felesleges most rágörcsölnöm magam erre a dologra,mert úgyis korai még.Abból meg kitűnő vagyok,hogy megvárjam,míg feltűnök az én kis potencionális kanjaimnak... Ó hamár róluk van szó.Azért elég vicces,hogy úgy szaladgálnak az utcán emberek,hogy nem is sejtik,hogy többre gondolok akkor,amikor találkozom velük annál hogy "á szia".És ez némely esetben persze puszta fellángolás, hogy ja, elég jól néz ki, ja,kis husi  feje van, aztán később meg rájövök,hogy semmi komolyat nem akarnék...de a többi eset, azért ijesztő. Vannak emberek,akik egyszerűen kitűnnek nekem a tömegből.És ezt a szó szoros értelmében is vehetjük,mert egy heringkonzervet megszégyenítő buszmegállóban is rögtön ki tudom szúrni hátulról is azt az embert(embereket..ehm), akit igazából két havonta egyszer látok,és akkor is max egy helohogyvagyjólkösziésteénismostmennemkellszia erejéig, de egyszerűen van valami a kisugárzásában.. és ez, igazából,minél többször mondom el,annál hülyébben hangzik, de így van. valami megfoghatatlan van benne, a megjelenésében, a gesztikulációiban, a hanglejtéseiben, amiért egyszerűen azt tudnám mondani,hogy oké,állj,akkor most hozzád megyek feleségül. És nem, ez nem szerelem első látásra,mielőtt valamiféle love story-t megidéző romantikus szellemű ember azt hinné. A szerelemhez azért a személyiségét is ismernem kéne.És az övükét, a legtöbb esetben nem ismerem.(mondjuk,néhányan azon a véleményen vannak,hogy jobb is..)Ja,és nem mellesleg, több emberbe nem lehetsz szerelmes. és ők bizony, többen vannak. jóó,nem túl sokan,mert azért ha minden utcasarkon ilyen magával ragadó fiúka fordulna be, az is lehetne,hogy az egyikkel már összejöttem volna,és most boldog szerelmes életet élnék...de mint a mellékelt ábra mutatja, ez nem így van. szóval nincsenek sokan,de egynél többen.és éhezem arra,hogy minél több ilyet ismerjek meg.. (de mint már mondtam,nem túl gyakori jelenségek...) De lényeg a lényeg, mókás néha belegondolni,hogy hmm, ott sétál xy,hmm,legalább idenézne,hogy intsünk egymásnak, akkor legalább tudnám,hogy megismer még..hmm ha ő most tudná, hogy itt ül mellettem,és én csak úgy csinálok,mintha nem az ő kezét figyelném...hmmhmm...Na igen.és így, békés tudatlanságban léteznek ők,és talán álmukban sem gondolnák, hogy én mikre gondolok.(azért nem gondolják,mert köszönöm szépen,eléggé jó színész vagyok ahhoz,hogy leplezzem,és még ha kibillenek is az álcámból,akkor csinálok valami olyat,ami ellensúlyoz..) Jogos a kérdés.. miért nem mondom el..legalább az egyiknek? Na ennek több oka is van. Az első: melyiknek? hiszen,mennyire tipikus lenne már,hogy oké, elmondom annak,aki talán a legközelebb áll hozzám, ő mondjuk azt mondja,hogy hű,akkor fussunk neki, de ő csak ilyen próbálkozás szintjén van,míg lehet hogy a másik meg úgy van velem,mint én vele(vagy legalább kicsit hasonlóan),csak nekem ugyanúgy sejtelmem sincs az egészről,és akkor egy ilyen kis hátha kialakul valami (amit alapból utálok) dolog miatt elszalasztom a tökélyt.nameg, igazából, nem is ez talán a legfontosabb. a legfontosabb indok az, ami örök törvényt alapoz meg nálam, hogy soha,soha nem lépek elsőként. bíztatok lépésre,finom jelekkel,de semmi több. hogy miért? egyszerű. mert ha esetleg sikerrel járnék,mindig, miindiig ott motoszkálna a fejemben az a mondat, hogy Vajon neki, én kellek, vagy csak beéri velem? és sajnos, ez az az érzés,amit sohasem fogok magamból kitépni, ez csak egyféleképpen kiküszöbölhető, ha a másik a teperésével bebizonyítja nekem,hogy igen, én kellek,nem más.(persze,erre is basztam már rá,szóval ez sem egy kifogástalan taktika,lányok..) persze most jöhetnek a hurrogások, hogy milyen konzervatív csitri vagyok, blabla,meg mindig a fiúk teperjenek, aztán a sok köcsög lány meg hogy lerázza őket, blabla, de ugyanmár.. egy csomó helyen ezeket hallom/olvasom, és helóó, a lovagi tornákon szerintetek ki nyomta a kis hercegnő kezébe a kardot,hogy nesze wazzeg,most te jössz?! Nőből vagyok,nekem az a dolgom,hogy kifinomult,csábos,mégis kacér, tehát igenis megfelelő nyeremény legyek a küzdő feleknek.szóval pofa be srácok,és küzdjetek!

még egy sztorit azt hiszem le akartam írni, ami a bunkóságommal kapcsolatos,de már kicsit unom itt a firkálást. Mindenesetre, azt hiszem, a záró mondatom az lett volna,hogy igen, van amikor bunkó vagyok, lehet nem is kevésszer, de akkor legalább valami olyat csinálok, amit élvezek.

isszonyatosan próbálom elfolytani.

az lehetséges....

...hogy én fizikailag nem tudok dohányozni?

ezt magamnak,emlékeztetőül,hogy mi zajlott az utóbbi pár órában a fejemben.

ezt így most elloptam....

egy az egyben emmától.remélem megbocsájtja ezt az igenis gáz húzást, de annyira, annyira most mintha a belső kis valamim hazaérve zionból ezt leírta volna, hogy muszáj.

szóval egy bejegyzést neki:

I apologize that once again I'm not in love But it's not as if I mind that your heart ain't exactly breaking

Lady Migiri megérett egy bejegyzésre.

Én nem tudom mi van velem.Kezdek fura lenni.Oké,hogy élvezem a szingli egyetemista életet,jó buli,de á,most akkor mi lesz? Így maradok,végig? Ráadásul,mint minden nő,én is élvezem,azon hímegyedek társaságát, akiknek kellenék. A bibi akkor van, mikor elkezdenének lépegetni azon a bizonyos lépcsőn. Olyankor már semmi sem tetszik,és elég hülyén jön ki,ha minden ok nélkül lerázok valakit,akinek addig láthatóan élveztem a társaságát...

És ez már többről szól,mint a jajj félek,hogy csalódni fogok a szerelemben műsor.Olyanokat küldök el,akikről biztosan állíthatnám,hogy sose bántanának meg.És még a külső is teljesen elfogadható.(persze a 10es kinézetű bugyibalövő faszi,még nem jött oda hozzám,hogy kellek neki,miközben én még el is hittem ezt, és abban is biztos lettem volna,hogy sose kúródna át a fejem.. ilyen csak a mesékben van,ez már biztos.) Hiába vannak olyan fiúk, akikért plátóilag oda vagyok,ha eljutnánk addig,akkor se lenne kavarásnál több. Mert  nem. Nem tudom miért.Hiába vannak olyanok, akik így vagy úgy, de hatással vannak rám, ha mással nem, azzal úgy is nemet határozok, hogy jaaj,nem akarok kapcsolatot,élvezem a szingli bulis életet.És ez így is van.De már aggódom magamért.Pezseg az élet körülöttem,jönnek a próbálkozók, és egyre kellemetlenebb,hogy egész pontosan nem is tudom,miért indul kapásból az egész nemmel.Márpedig ha abból indul,nem várhat senki csodát..

Az egyetlen, amire tippelni tudok,mint okozati tényező, az a bökkenőm. A bőkkenő pedig azért zavar,mert mérhetetlenül büszke vagyok.(nem a bökkenőre vagyok büszke, hanem büszke vagyok,mint jellemző. mint a makacs,csak rosszabb.sajnos egyszerűen megdönthetetlenül védem a tartásom..és itt sem a kihúzott hátamra gondolok....) De tényleg olyan szinten,hogy az már orvosi eset.

Mindig a bökkenő basz szét mindent.

De lehet nem is ez az ok,csak most erre fogom,mert könnyű mindent a kis bökkenőre fogni...Talán megkönnyítené a dolgom, ha ezek a hímegyedek kicsit ráérnének.Ha előbb megismernének,megértenének,legalább egy picit,elfogadnának,talán a bökkenőmmel együtt is,és ha még mindig fenn tudnák tartani a köztünk lévő pezsgést, akkor, léphetnénk azon a kurva lépcsőn. Nem hittem volna,hogy nekem ez a lassú tempó kell,de úgy tűnik ez a járható út.Bár ez a nagy exnél nem így volt.. de az meseszerű volt. És az ja, az más volt. És olyan talán sose lesz... méghozzá azért,mert azóta változtam.És már nem úgy működik.Már nem tud betoppanni valaki az ajtón, több órán keresztül nézni, lehengerelni a kisugárzásával, majd rávenni, hogy gondolkodás,és fenntartások nélkül igent mondjak. Sajnos ez a jelenlegi zsanettnél nem működőképes.Mert a jelenlegi zsanettnek mindig vannak fenntartásai.

Nem tudom mi lesz így velem.Én maradok az örök szingli,és könyvet fogok írni magamról..Csak egyet tudok: lehet alacsony,lehet magas,lehet jóképű,lehet izmos, lehet szőrös,lehet babaposiarcú,lehet szépszájú,aranyosmosolyú, lehet szőke,barna,fekete, lehet jófej,lehet aranyos,lehet egoista,okos,lehet vicces,komoly, bármi, a zsanett kosarat ad,és még indokot is talál.

úgyse érti senki

de ha valaki mégis rájön,miért is fontos, sőt,miért vagyok én ez  a zene&klipp, na akkor ő már valakim.

a testem virul, a lelkem kicsit halott